CLOSE

BIO

Az ALONE formáció 2015 szeptemberében indult útjára , sikereit az első remixük után már érezni lehetett, amikor Tomcraft híres slágerét a Loneliness-t dolgozták fel!

Kevesebb mint 2 hónap alatt felfigyelt rá az ország, és a legnagyobb hazai nevek játszották egészen egy éven keresztül !

A srácok különálló produkcióban is nagy sikereket értek már el, dolgoztak már rezindensként Jász-Nagykun Szolnok megye legnívósabb clubjaiban, Hollandiai partysorozatban, producerként, és ghost producerként  is sikeres darabokat készítettek mint külföldre, mint itthonra.

Voltak már rezidensek Magyarország egyik legnagyobb partysorozatánál, a NIGHTLIFE-nál, és most is részesei egy újonnan induló partysorozatnak a MARVL-nek!

Fellépéseikre meglepően energikus előadás jellemző, hihetetlen energia árad belőlük, és szeretik a közönséget kiváltképpen megmozgatni.  Fesztiválos előadásmódjukat bárhol is járnak a fiatalok rendkívül szeretik!

Zenei világukban a popularitás az irányadó, szeretnek olyan remixeket , bootlegeket játszani, aminek az eredeti verzióját már ismeri a közönség,szeretnek a közönség kedvében járni!

Hazai produceri munkájuk virágzóban van, 2016 novemberében jelent meg legújabb remixük a C-Block – So Strung Out ( Alone Remix )amelyhez egy drámai videoklipp is készült, hisz minden  zenéjükkel  szeretnének átadni valami motiválót a hazai fiataloknak.

PRESS PACK

alone-presspack

MUSIC

GALLERY

Dj Free & Purebeat - Komedia Avant Garde - Get Down (Purebeat MNML edit 2016) Jennifer Lawrence - Hanging Tree (Purebeat Special After 2015) Are You With Me (PureBeat & Dj Free Club Edit) Purebeat - AraBeat (Original Mix) Feder - Goodbye feat. Lyse (Purebeat Summer Edit) Purebeat & David Garry - Back Home (Original Mix) Sharam Jey, West.K - Stay ( Purebeat Special After Remix ) Karen Harding - Say something ( Purebeat Special After Edit ) Zhu - Faded (Purebeat Special After Remix) Szilveszter Coronita Breakfast 2015.01.01. Calvin Harris & John Newman - Blame (Purebeat & MindControl Edit) Jamie Woon - Shoulda (Purebeat Special After Remix) Tube & Berger, Juliet Sikora - Come On Now (Set It Off) ( Purebeat Special After Remix 2014 ) Tube & Berger, Juliet Sikora - Come On Now (Set It Off) ( Purebeat Special After 2014 INTRO Edit ) Showtime (Original Mix) Route 94 - My Love ft. Jess Glynne ( Purebeat Club edit ) Oliver Heldens x Becky Hill - Gecko (Overdrive) (Purebeat & MindControl Edit) MHD - Be Free feat. Amine Henine ( Purebeat Special After Edit 2014) Lilly Wood & The Prick and Robin Schulz - Prayer In C (Purebeat Club Edit) Milk & Sugar vs. Albin Myers - Hey Jump (Purebeat & MindControl Mashup)